Ismerj meg minket

Rendezvény helyszín és szállás Szarvason a Körös-parton!

A Napestig 2008-ban nyitotta meg kapuit a volt Vasipari üdülő helyén, mint bisztró és bár.

Hamar a város kiemelkedő szórakozó helyévé vált, tavasztól őszig esténként zenés programokra érkezhettek a bulizni vágyók, emellett kisebb családi, baráti rendezvények és esküvők helyszínéül is szolgált, napközben pedig a strandolók élvezhették a Körös-part legnagyobb mólóján a napfürdőzést és a Holt-Kőrös hűsítő vizét.

A Napestig az elmúlt 10 évben igazi ékszerdobozzá vált a Körös-parton nyaralók, a Szarvasra látogatók és a helyi fiatalok számára.

A megújulás mindig is jellemezte a helyszínt és tulajdonosát, illetve a piaci igények változása együtt hívták életre a helyszín átalakítását.

Ennek eredményeként a főépületben helyett kapott egy rendezvényterem (50 fő befogadására alkalmas), amelynek emeletén kialakított szobákban 6 fő részére tudunk szállást is biztosítani.

Emellett a már meglévő fedett terasz mellé még egy nagyobb méretű műfüves terasszal bővítettük a rendezvénytermet, amely így egybe nyitva már 80 fő befogadására is alkalmas.

Küldetésünk egy olyan közösségi tér és rendezvény helyszín működtetése, ahol öröm lenni, és ahonnan mindenki legalább egy pozitív élménnyel távozik.

  • Közvetlen vízparti elhelyezkedés a Körös-parton
  • Szarvas központja séta távolságra van
  • Könnyű megközelíthetőség
  • Számtalan szállás lehetőség a közelben
  • Parkolás a helyszín mellett megoldott
  • A legnagyobb napozó stég
  • Hangulatos, természetes környezet
  • 6 fő részére szállás lehetőség

Külön kérésre, térítés ellenében a rendezvény megszervezését és lebonyolítását is vállaljuk.

Rendezvény helyszíneink

Napestig nagyterem 

80 fő befogadó képességű (ültetve), két oldalán terasszal határolt, egybe nyitható, saját bár résszel rendelkező rendezvény terem. A teraszok fedettek és az oldaluk zárható, az így kapott szélvédett és fűthető helyiség egyben közel 180 nm alapterületű.
 

Napestig különterem

Legfeljebb 20 fős társaság számára kialakított buli terem, amely teljesen különálló épület, minden igényt kielégítő konyhával és bárpulttal rendelkezik, kisebb rendezvényekre bérelhető a szabadtérrel és mólóval együtt. 
 
Bérleti díjak: 
Kérje árajánlatunkat!
 

Szabadtér / móló / teraszok

Szertartásra vagy fotózásra is bérelhető a Napestig.
 
Ajánlatkérés