KÖSZÖNTÜNK WEBOLDALUNKON!

Szeretettel várunk egy felejthetetlen élményre!

A Napestig 2008-ban nyitotta meg kapuit a volt Vasipari üdülő helyén, mint bisztró és bár.

Hamar a város kiemelkedő szórakozó helyévé vált, tavasztól őszig esténként zenés programokra érkezhettek a bulizni vágyók, emellett kisebb családi, baráti rendezvények és esküvők helyszínéül is szolgált.

2021-ig pedig a strandolók élvezhették a Körös-part legnagyobb stégén a napfürdőzést és a Holt-Kőrös hűsítő vizét.

Ismerj meg minket

Vendégeink visszajelzése

„Felejthetetlen pillanatokat éltünk meg párommal a Napestig-ben, a hajós érkezés volt az egyik csúcspont.
A megálmodott dekoráció kiválóan harmonizált a fűzfákkal, a növényekkel és a természetes környezettel.
Nagyon tetszett, hogy a zárt és nyitott részek nem különülnek el, köszönünk mindent ,még visszatérünk”.

„Kerek évfordulót ünnepeltünk egy igazán méltó helyen. Ez parádésan sikerült, köszönhetően a helynek és a nagy társaságnak, ami igazán fellegekbe repített minket, délután strandoltunk, este pedig buliztunk.
Kell ennél több? Köszönjük!”

Napestig Szarvas

5540 Szarvas, Üdülő sétány 18.